A csendes-óceáni északnyugati partvidéki salish nép évezredeken át érdekes hagyományt tartott fenn. Rendszeresen nyírták a bolyhos fehér kutyákat, hogy gyapjút nyerjenek, amelyből aztán spirituális jelentőségű takarókat és szertartási öltözeteket szőttek. Ezek a gyapjas kutyák – a mai szamojédekhez hasonlóan – több voltak, mint egyszerű háziállatok.
A Coast Salish inkább az emberekkel egyenrangú, közeli rokonuknak tekintették őket, és a bölcsesség hordozóinak tartották őket. A kutyákért elsősorban felelős nőket gazdagnak és magas társadalmi rangúnak tartották. A kutyákat lazacból és más tengeri élőlényekből álló táplálékkal etették, és óvták őket a falusi kutyákkal való párosodástól. Az 1800-as évek végére vagy az 1900-as évek elejére azonban a gyapjas kutyák kihaltak.
Tehén próbál kitörni a vágóhídról. Hála Istennek, ami ezután történik
Hirdetés
A gyapjas kutyák története
Nem bennszülött körökben régóta úgy tartják, hogy a Coast Salish-ok az amerikai és kanadai telepesek által hozott, gyárilag gyártott takarók elérhetősége miatt önként hagyták el nagy becsben tartott gyapjas kutyáikat. Egy bizonyos gyapjas kutya bundája azonban – amely a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum gyűjteményének részét képezi a polgárháború előtti idők óta – most betekintést nyújt egy igazabb történet elbeszéléséhez.
A Science című folyóiratban 2023. december 14-én jelent meg a Smithsonian és nem Smithsonian kutatóinak közös munkájaként egy tanulmány. A szaléz közösség néhány tagja is részt vett benne. Az őslakos népek ősi és szóbeli beszámolóit kifinomult tudományos megközelítésekkel – köztük genomikai elemzéssel – összehangolva a szerzőknek sikerült igazolniuk a gyapjas kutya legalább 5000 éves létezését.
E tanulmányt megelőzően a szaléz területeken talált állati maradványokról azt feltételezték, hogy a gyapjas kutyákéi. Mindazonáltal ez a kutatás végleges bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ezek az állatok valóban léteztek a régióban több ezer éven át.
Michael Pavel, a Washington állambeli Skokomish/Twana Coast Salish közösség egyik idősebb tagja és a tanulmányban közreműködő munkatárs elmondta: „Ezt tudtuk”. Majd így folytatta: „Tudtuk, hogy mivel etetjük, tudtuk, hogyan gondozzuk, tudtuk, hogy egyedülálló, és a tudományos eredmények nagy része ezt igazolta”.
Hogyan indította el egy „Mutton” nevű kutya a szaléz hagyományok tudományos kutatását?
(Photo Credit: Tomino Contofalsky / 500px | Getty Images)
A csendes-óceáni északnyugati partvidéki salish nép évezredeken át érdekes hagyományt tartott fenn. Rendszeresen nyírták a bolyhos fehér kutyákat, hogy gyapjút nyerjenek, amelyből aztán spirituális jelentőségű takarókat és szertartási öltözeteket szőttek. Ezek a gyapjas kutyák – a mai szamojédekhez hasonlóan – több voltak, mint egyszerű háziállatok.
A Coast Salish inkább az emberekkel egyenrangú, közeli rokonuknak tekintették őket, és a bölcsesség hordozóinak tartották őket. A kutyákért elsősorban felelős nőket gazdagnak és magas társadalmi rangúnak tartották. A kutyákat lazacból és más tengeri élőlényekből álló táplálékkal etették, és óvták őket a falusi kutyákkal való párosodástól. Az 1800-as évek végére vagy az 1900-as évek elejére azonban a gyapjas kutyák kihaltak.
Tehén próbál kitörni a vágóhídról. Hála Istennek, ami ezután történik
Hirdetés
A gyapjas kutyák története
Nem bennszülött körökben régóta úgy tartják, hogy a Coast Salish-ok az amerikai és kanadai telepesek által hozott, gyárilag gyártott takarók elérhetősége miatt önként hagyták el nagy becsben tartott gyapjas kutyáikat. Egy bizonyos gyapjas kutya bundája azonban – amely a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum gyűjteményének részét képezi a polgárháború előtti idők óta – most betekintést nyújt egy igazabb történet elbeszéléséhez.
A Science című folyóiratban 2023. december 14-én jelent meg a Smithsonian és nem Smithsonian kutatóinak közös munkájaként egy tanulmány. A szaléz közösség néhány tagja is részt vett benne. Az őslakos népek ősi és szóbeli beszámolóit kifinomult tudományos megközelítésekkel – köztük genomikai elemzéssel – összehangolva a szerzőknek sikerült igazolniuk a gyapjas kutya legalább 5000 éves létezését.
E tanulmányt megelőzően a szaléz területeken talált állati maradványokról azt feltételezték, hogy a gyapjas kutyákéi. Mindazonáltal ez a kutatás végleges bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ezek az állatok valóban léteztek a régióban több ezer éven át.
Michael Pavel, a Washington állambeli Skokomish/Twana Coast Salish közösség egyik idősebb tagja és a tanulmányban közreműködő munkatárs elmondta: „Ezt tudtuk”. Majd így folytatta: „Tudtuk, hogy mivel etetjük, tudtuk, hogyan gondozzuk, tudtuk, hogy egyedülálló, és a tudományos eredmények nagy része ezt igazolta”.
Hogyan indította el egy „Mutton” nevű kutya a szaléz hagyományok tudományos kutatását?
(Photo Credit: Tomino Contofalsky / 500px | Getty Images)
A kutatásra potenciálisan soha nem kerülhetett volna sor egy Mutton nevű kölyök nélkül. Audrey Lin – evolúciós molekuláris biológus – a COVID-19 válság idején az X-en (korábbi nevén Twitter) görgetve fedezte fel a különleges kutyafajtát. A Hakai magazinban talált egy cikket a szaléz nép és a gyapjas kutya közötti hagyományos kötelékről.
Bár Lint mélyen érdekelte a kutyák evolúciója, ezt a bizonyos fajtát nem ismerte. Bevallotta, hogy lenyűgözte a beszámoló a szalish nőkről, akik a part menti vizeken utaznak kenujukban, szeretett, hűséges kutyáik kíséretében.
A cikkben szó esett arról, hogy a Smithsonian birtokában van az egyetlen létező gyapjas kutyabunda. Ez a bunda egy Mutton nevű kutyához tartozott, amely arról volt ismert, hogy előszeretettel üldözött birkákat. Mutton gazdája – egy George Gibbs nevű hobbista etnológus és természettudós – 1859-ben küldte el a prémet az intézménynek. Gibbs – aki az északnyugati határfelmérésen dolgozva érdeklődött az őslakos kultúrák iránt – valószínűleg ajándékba kapta Muttont.
A 2000-es évek elején Mutton bundáját megvizsgálták, hogy megállapítsák, tartalmaz-e gyapjas kutyaszálakat, hogy ezzel próbálják hitelesíteni a különböző múzeumokban található egyes textilgyűjteményeket. Lint azonban érdekelte, hogy mélyebben elmerüljön a gyapjas kutya származásában. Ennek eredményeként úgy döntött, hogy átfogó genomikai profilt készít.
„Nagyon meglepett, hogy a Muttonról még nem volt publikált genetikai munka” – mondta. Különösen érdekelte annak megállapítása, hogy a Mutton gyarmatosítás előtti kutya volt-e – olyan, amely a gyarmatosítók érkezése előtt létezett Észak-Amerikában.
A gyarmatosítás hatása a gyapjas kutyák kihalására
A 20. század elejére a gyapjas kutyafaj és a Coast Salish szövőgyakorlatok csaknem kihaltak. Az őslakos közösségeken kívül az volt az uralkodó elmélet, hogy a Coast Salish emberek felhagytak e kutyák tenyésztésével és nyírásával. Ennek oka az volt, hogy olcsóbb szálakhoz és takarókhoz jutottak hozzá.
A Coast Salish közösség azonban másként vélekedik. Ők a gyapjas kutya kihalását az európai misszionáriusok és hatóságok szándékos erőfeszítéseinek tulajdonítják, akik mindent el akartak pusztítani, ami az őslakosok hitéhez és kulturális szokásaihoz kötődött. Úgy vélték, hogy a gyapjas kutyaszálakból készült ruhadarabok, mint a fejpántok, a hordozószíjak, a palástok és más szertartási öltözékek spirituális tulajdonságokkal rendelkeznek.
A csendes-óceáni északnyugati partvidéki salish nép évezredeken át érdekes hagyományt tartott fenn. Rendszeresen nyírták a bolyhos fehér kutyákat, hogy gyapjút nyerjenek, amelyből aztán spirituális jelentőségű takarókat és szertartási öltözeteket szőttek. Ezek a gyapjas kutyák – a mai szamojédekhez hasonlóan – több voltak, mint egyszerű háziállatok.
A Coast Salish inkább az emberekkel egyenrangú, közeli rokonuknak tekintették őket, és a bölcsesség hordozóinak tartották őket. A kutyákért elsősorban felelős nőket gazdagnak és magas társadalmi rangúnak tartották. A kutyákat lazacból és más tengeri élőlényekből álló táplálékkal etették, és óvták őket a falusi kutyákkal való párosodástól. Az 1800-as évek végére vagy az 1900-as évek elejére azonban a gyapjas kutyák kihaltak.
